Síremlék, sírkő, urnasíremlék, kripta, valamint gránitból konyhai és fürdőszobai pultok, ablak párkányok kívül-belül!

Gránitból készült új síremlékek, sírkövek széles választékával várjuk kedves megrendelőinket, mindkét kiállító udvarunkban.

 

KAPOSVÁRON A NYUGATI TEMETŐ PORTÁJÁVAL SZEMBENI KIÁLLÍTÓ UDVARUNKBAN ÉS A TÜSKEVÁRI SOROMPÓ MELLETT. Állandó akciókkal mindig tudunk kedves ügyfeleinknek segíteni, hogy méltó emléket tudjanak állítani elhunyt szeretteiknek.

Katalógusunkból és a többi képről is lehet síremléket választani, de egyedi elképzeléseket is megvalósítunk.

Síremlékeket, kripta felépítményeket,
az ország egész területére szállítunk.

Cégünk 1957-ben alakult Kaposváron. Ötvös János kőfaragó mester irányításával, összesen 4 alkalmazottal működött a Teleki (volt Tanácsház) utcában lévő műhely. A város legismertebb kőfaragó mestere szakoktatóként és vizsgáztatóként is dolgozott a cseri városrészben található Építőipari Szakközépiskolában, ahol a kőfaragó tanulók a mesterség minden apró részletét megtanulhatták egészen 1989-ig, ugyanis cégünk alapító atyja ekkor nyugdíjba vonult.

A Teleki utcai műhely a város bérleményeként tovább már nem működhetett, a cég kiköltözött Mernyére. Az ipari tevékenység itt folyik, sírkövek, kripták, urnasiremlékek, gránit pultok, ablak párkányok stb. Bővebben...

A mernyei telephely mellett fenntartunk kettő kaposvári bemutatótermet is, ahol kedves ügyfeleink segítségére állunk a megfelelő választásban, továbbá megtekinthetik termékeinket, ezáltal betekintést kapnak kínálatunkból.

 

 

 

 

 

 

 

Sírkőkészítéskor vállaljuk egyes, dupla és urnasírok, valamint kripták elkészítését a tervezéstől a helyszínen történő kihelyezéséig. Sokféle márvány-, és gránitanyagból dolgozunk. Szakképzett dolgozóink és a mai kornak megfelelő modern gépek és szakértelmünk biztosítják Önnek a minőséget. A sírkövek kiválasztásakor segítségére vannak kollégáink, akik személyre szabott lehetőségekkel várják a kedves érdeklődőket bemutatótermeinkben, Kaposváron a nyugati temető főbejáratával szemben és a Rákóczi iskolával szemben.

Nálunk a pontosság és a megbízhatóság a legfontosabb, hogy Önnek megnyugtató legyen a síremlék készítése és az örök nyugalom biztosítása kedves elhunyt hozzátartozójának.

Amit nyújtani tudunk a síremlék kiválasztásánál, hogy segítünk a legmegfelelőbbet ajánlani ami pénztárcájának a legjobban megfelel. Cégünk 55 éves múltra tekint vissza, nagy tapasztalattal a hátunk mögött, amit az Ön síremlékének a készítésénél is felhasználunk, így biztosan elégedett ügyfelünk lesz. Több, mint 50 éves tapasztalattal, bármilyen kővel kapcsolatos kérdésében segítséget nyújtunk ügyfeleinknek.

Vállalunk:

  • egyes síremlékek
  • dupla síremlékek
  • kripták
  • urna síremlékek

  • Helyszíni ingyenes felmérésk
  • Szaktanácsadás
  • Kiszállítás az ország egész területére
  • Elhelyezés
  • Egyedi igények kielégítése
  • Pontos és gyors kivitelezés
  • Részletfizetési lehetőség

Bármi kérdése lenne, mi azonnal válaszolunk
Önnek, amennyiben zölden világít a hívás ikon!

My status
Chat with me
My status
Chat with me

Skype IconMindent a Skype-ról

Visszahívjuk, felkeressük:
Küldje el adatait és visszahívjuk » »

ImpresszumKapcsolatJogi információ

 

Küldje el ismerősének
Sírkő, Sírkövek - Somogy megye - Kaposvár - Ötvös sírkő, sirkövek, kőfaragó
© 2007 Minden jog fenntartva. Ötvössírkő.